Kristóf Péter sportriporter honlapja

– Miszter Főnök., kérem, segítsen megérteni, miért jó az nekünk, hogy nem kevés pénz és energia ráfordításával előállítunk egy felvezető műsort, majd a nézőknek kvázi azt mondjuk: Ezt nem kell nézni! Elég a meccsre idekapcsolni.

– OK!

C. tehát intézkedett... Pár hét múlva kirúgták.... Az utódja S. lett...

Értekezlet a sportszerkesztőségben, mint mindig, az egyik kijelölt (történetesen hölgy-) kolléga értékeli a hetet. Hozzám, a társaság újoncához fordulva azt mondja, csak egy apró észrevétel, a török Besiktas futballcsapatának nevét ő korábban mindig Besziktásznak hallotta (sokáig én is), nem pedig úgy, ahogy én mondtam, s-sel.

Pedig így a helyes, mondom (nem belebonyolódva abba, hogy török eredetiben mindkét s betű alsó részén ott a „cicafarok”).

Egyrészt azért, mert az adásban, amelynek egyik magyar hangja voltam, maguk az isztambuli csapat szurkolói mondták így, de ne is menjünk messzire, mondom még – gondolván, hogy ezzel kijátszom az adu ászt –, a múlt heti adásban A is így mondta (tényleg így volt).

Mire A, az egyik legnagyobb nevű, legismertebb kolléga, ártatlan arccal felém fordul: „De hát az Besziktász, nem?”

Égtem, mint a rongy, vagy harminc ember előtt. Pedig jó páran tudták, hogy igazam van. De senki nem mondta!

„Egyszer egy Bremen - Hoffenheim Bundesliga meccsen, ami felvételről került adásba, azzal kezdtem a közvetítést, hogy a szerkesztőségben arra jutottunk, biztosan sok gólt látunk majd, mivel az előző fordulóban a Werder öt gólt rúgott, a Hoffenheim meg négyet, így szerintünk most öt-négy lesz.

Jó napot! – köszönt P.

„Jó napot?!” – gondolta Z. Akkor ez biztosan azt jelenti: Rossz napot! Már, ha abból indulok ki, ahonnan én jöttem. Azt a gondolkodást ismerem: Nézz bele bárkinek a szemébe és hazudj valamit, aztán majd úgyis letagadod…

Sőt, azt se kell! Többet úgysem beszélsz vele. Ha telefonon hív – nem veszed fel. Ha üzenetet hagy – ügyet sem vetsz rá. Mi így kommunikálunk…

Ezekkel viszont nem tudok mit kezdeni…

Persze, ők is magyarok, csakhogy még itt is születtek… És hogy a semmiből felépítették a csatornámat? Ütőképes, remek szakembergárdát hoztak potom pénzért… Mit számít! Kilóra megveszek bárkit…

Meg, hogy ennek a munkájával semmi gond? Hát, nincs. De… még lehet! Nehogy már erre várjak…

Az emberem, aki szintén onnan származik, ahonnan én, úgysem csípi…
Legjobb, ha elhúz a francba!

Ha nem muszáj, persze, nem rúgom ki, minek egy munkaügyi perbe belebonyolódni. Adok neki valamennyit, hogy neki se érje meg… Slussz passz, szevasz tavasz!

Március volt. Valahogy így történt.

Így megy ez ...

A, az egyik ma is működő sportszerkesztőség korábbi vezetője meséli kollégánkról, B-ről: „B hozta a szokásos, képes tudósítását szeretett sportágáról a naponta jelentkező műsorunkba. Benne volt, ami kell. Ki nyert, ki volt a második, satöbbi. Rendben – gondoltam én.

Csakhogy másnap kinyitottam a sportnapilapot és mit látok? Elmaradt a versenysorozat előző napra tervezett programja!”

Na ennyit B-ről, az újságírói etikáról, meg a szakmai alázatról…

És, hogy mi van a főszereplőkkel most?

Mindketten a médiában dolgoznak. Egyikük eltávolodott a sporttól, a másik jelenleg is egy ismert sportszerkesztőség vezetője. Mit gondolnak melyikük?

„Természetesen” B az.

Memóriazavar vagy javuló szem?

Nézem az egyik tévéadót, melynek egykor alkalmazottja voltam, azt, amelyiknek a képi dizájnját alulmúlni még a fővárosunkról elnevezett csatornának is komoly kihívás volt.

Mit látok? Sportesemény, közvetít: Z. Oké, semmi rendkívüli. Műsorvezető: Y. Hoppá! Amikor még én osztottam be hasonló feladatra, Mr. Megfellebbezhetetlen így szólt: „Az rendben van, hogy közvetít, de műsort ne vezessen!”

„Miért?” – így én. „Felkészült, lelkes, mi a gond vele?”
„Rosszul mutat a képernyőn” – mondta Mr. M. sajnálkozó, torz grimasszal. (Ha nem vágna témába, meg sem említeném a kajlán elszórt, nikotinsárga csontdarabokat, melyekkel kapcsolatban már rendezetlen fogsort vizionálni is merész túlzás volna.)

Y így attól kezdve, Mr. M. utasítására, nem vezetett – legalábbis, amíg ott voltam. Aztán eljöttem, most meg felvetődik bennem: Vajon úgy látja, hogy Y megszépült, vagy csak romlik a memóriája, Mr. M.?

Habár utóbbi nem lehet ok. Hiszen már „együttműködésünk” idején sem okozott gondot, hogy szokott „alaposságával” meghozott döntéseit, „körültekintő” utasításait egyik napról a másikra, máról holnapra „felülírja”. Erről mondta egyik legközelebbi munka-, egyben honfitársa: „Ne csodálkozz, ha nem érted M-et! Én sem értem, pedig mi még egy nyelvet is beszélünk.”

Van persze még egy – Mr. M. szempontjából kétségkívül örömteli – lehetőség: Talán azon kevesek közé tartozik, akiknek a kor előrehaladtával nem romlik, hanem javul a szeme…

„Magyartévé” módi

Egy világverseny előtt azt mondja az egyik főnök, gyere, beszéljük át a struktúrát, amit kitaláltál. „Szóval, jó ez… Tényleg jó… lenne. Csak hát nem számoltál X-szel.” Valóban nem…

„De hát, miért nem? Na persze, jó, jó. Igazad van. Én is tudom, hogy jobb lenne, ha nem… De nem tehetjük meg! X régi bútordarab, kiemelt pénzzel. Az nem megy, hogy csak itt van, és nem dolgozik! Közvetíteni, ugye, tényleg jobb, ha nem közvetít, a szerkesztés meg – nála aztán főleg és végképp – szóba sem jöhet… Osszuk be műsorvezetőnek! Azt a nézők már úgyis megszokták.

Igaz, mint mindig, összehord majd egy rakás sületlenséget, de mindenki azt úgysem veszi észre. Oké?”

Oké, értettem. Ha valaki gyenge egy – dehogy egy, szinte minden! – területen, nem marad más, mint hogy a műsor frontembere, azaz műsorvezető legyen. Sajátos logika? Persze, de kit érdekel!

„Nézők… esetleg…” – vetné közbe egy reménytelen kezdő, majd hamar megtanulja: Csak nem fogjuk még őket is figyelembe venni?

AKCIÓ!!! 4850 helyett 1975 Ft Ezüstcsapat - második félidő; Báró, Juci, Nyíl és a többiek Az FTC KEK-döntős csapatának története Most itt vagy: Görbetükör *Kristóf Péter* sportriporter honlapja
	Ezüstcsapat	Részletek	Könyvrendelés	Kapcsolat
Kezdőlap Hírek Sztársztorik Görbetükör Névjegy Linkek	Logikus – Miért van az – kérdezte a főszerkesztő, C. –, hogy a 15:00-kor kezdődő futballműsorunkat, többszöri kérésem ellenére, még a saját csatornánkon is 15:30-as kezdéssel reklámozzuk? – Szerintem jó így – válaszolt S. – Különben is, Miszter Főnök mondta. – Ez akkor sem jó. Beszéljek vele én? – Felőlem, beszélhetsz.” – így én. C. így Miszter Főnökhöz ment. – Miszter Főnök., kérem, segítsen megérteni, miért jó az nekünk, hogy nem kevés pénz és energia ráfordításával előállítunk egy felvezető műsort, majd a nézőknek kvázi azt mondjuk: Ezt nem kell nézni! Elég a meccsre idekapcsolni. – Hát, ez nem jó! – Szerintem sem. Intézkedjek? 15:00? OK? – OK! C. tehát intézkedett... Pár hét múlva kirúgták.... Az utódja S. lett... Besiktás Értekezlet a sportszerkesztőségben, mint mindig, az egyik kijelölt (történetesen hölgy-) kolléga értékeli a hetet. Hozzám, a társaság újoncához fordulva azt mondja, csak egy apró észrevétel, a török Besiktas futballcsapatának nevét ő korábban mindig Besziktásznak hallotta (sokáig én is), nem pedig úgy, ahogy én mondtam, s-sel. Pedig így a helyes, mondom (nem belebonyolódva abba, hogy török eredetiben mindkét s betű alsó részén ott a „cicafarok”). Egyrészt azért, mert az adásban, amelynek egyik magyar hangja voltam, maguk az isztambuli csapat szurkolói mondták így, de ne is menjünk messzire, mondom még – gondolván, hogy ezzel kijátszom az adu ászt –, a múlt heti adásban A is így mondta (tényleg így volt). Mire A, az egyik legnagyobb nevű, legismertebb kolléga, ártatlan arccal felém fordul: „De hát az Besziktász, nem?” Égtem, mint a rongy, vagy harminc ember előtt. Pedig jó páran tudták, hogy igazam van. De senki nem mondta! Ami még a történethez tartozik – bár a fentiek tükrében tán nehezen hihető: Azon kevesek közé tartoztam, akiket A tulajdonképpen még kedvelt is… style="font-size: 13pt; font-family: Garamond;"> Nem árt vigyázni Kedves kollégám, F. meséli: „Egyszer egy Bremen - Hoffenheim Bundesliga meccsen, ami felvételről került adásba, azzal kezdtem a közvetítést, hogy a szerkesztőségben arra jutottunk, biztosan sok gólt látunk majd, mivel az előző fordulóban a Werder öt gólt rúgott, a Hoffenheim meg négyet, így szerintünk most öt-négy lesz. Jó poénnak tűnt… Aztán tényleg annyi lett! Persze, könnyű nekem „tippelni”, hiszen felvételről ment a meccs, nyilván már tudtam az eredményt − gondolhatták a nézők. Csakhogy én nem akkor közvetítettem, amikor a mérkőzés adásba került, hanem akkor, amikor az esemény valójában zajlott, tehát élőben. De ki hitte ezt el nekem?! Gondolhatod… Senki! Na, azóta nem tippelek, ha egy közvetítés nem élőben kerül adásba.” Közös megegyezés Jó napot! – köszönt P. „Jó napot?!” – gondolta Z. Akkor ez biztosan azt jelenti: Rossz napot! Már, ha abból indulok ki, ahonnan én jöttem. Azt a gondolkodást ismerem: Nézz bele bárkinek a szemébe és hazudj valamit, aztán majd úgyis letagadod… Sőt, azt se kell! Többet úgysem beszélsz vele. Ha telefonon hív – nem veszed fel. Ha üzenetet hagy – ügyet sem vetsz rá. Mi így kommunikálunk… Ezekkel viszont nem tudok mit kezdeni… Persze, ők is magyarok, csakhogy még itt is születtek… És hogy a semmiből felépítették a csatornámat? Ütőképes, remek szakembergárdát hoztak potom pénzért… Mit számít! Kilóra megveszek bárkit… Meg, hogy ennek a munkájával semmi gond? Hát, nincs. De… még lehet! Nehogy már erre várjak… Az emberem, aki szintén onnan származik, ahonnan én, úgysem csípi… Legjobb, ha elhúz a francba! Ha nem muszáj, persze, nem rúgom ki, minek egy munkaügyi perbe belebonyolódni. Adok neki valamennyit, hogy neki se érje meg… Slussz passz, szevasz tavasz! Március volt. Valahogy így történt. Így megy ez ... A, az egyik ma is működő sportszerkesztőség korábbi vezetője meséli kollégánkról, B-ről: „B hozta a szokásos, képes tudósítását szeretett sportágáról a naponta jelentkező műsorunkba. Benne volt, ami kell. Ki nyert, ki volt a második, satöbbi. Rendben – gondoltam én. Csakhogy másnap kinyitottam a sportnapilapot és mit látok? Elmaradt a versenysorozat előző napra tervezett programja!” Na ennyit B-ről, az újságírói etikáról, meg a szakmai alázatról… És, hogy mi van a főszereplőkkel most? Mindketten a médiában dolgoznak. Egyikük eltávolodott a sporttól, a másik jelenleg is egy ismert sportszerkesztőség vezetője. Mit gondolnak melyikük? „Természetesen” B az. Memóriazavar vagy javuló szem? Nézem az egyik tévéadót, melynek egykor alkalmazottja voltam, azt, amelyiknek a képi dizájnját alulmúlni még a fővárosunkról elnevezett csatornának is komoly kihívás volt. Mit látok? Sportesemény, közvetít: Z. Oké, semmi rendkívüli. Műsorvezető: Y. Hoppá! Amikor még én osztottam be hasonló feladatra, Mr. Megfellebbezhetetlen így szólt: „Az rendben van, hogy közvetít, de műsort ne vezessen!” „Miért?” – így én. „Felkészült, lelkes, mi a gond vele?” „Rosszul mutat a képernyőn” – mondta Mr. M. sajnálkozó, torz grimasszal. (Ha nem vágna témába, meg sem említeném a kajlán elszórt, nikotinsárga csontdarabokat, melyekkel kapcsolatban már rendezetlen fogsort vizionálni is merész túlzás volna.) Y így attól kezdve, Mr. M. utasítására, nem vezetett – legalábbis, amíg ott voltam. Aztán eljöttem, most meg felvetődik bennem: Vajon úgy látja, hogy Y megszépült, vagy csak romlik a memóriája, Mr. M.? Habár utóbbi nem lehet ok. Hiszen már „együttműködésünk” idején sem okozott gondot, hogy szokott „alaposságával” meghozott döntéseit, „körültekintő” utasításait egyik napról a másikra, máról holnapra „felülírja”. Erről mondta egyik legközelebbi munka-, egyben honfitársa: „Ne csodálkozz, ha nem érted M-et! Én sem értem, pedig mi még egy nyelvet is beszélünk.” Van persze még egy – Mr. M. szempontjából kétségkívül örömteli – lehetőség: Talán azon kevesek közé tartozik, akiknek a kor előrehaladtával nem romlik, hanem javul a szeme… „Magyartévé” módi Egy világverseny előtt azt mondja az egyik főnök, gyere, beszéljük át a struktúrát, amit kitaláltál. „Szóval, jó ez… Tényleg jó… lenne. Csak hát nem számoltál X-szel.” Valóban nem… „De hát, miért nem? Na persze, jó, jó. Igazad van. Én is tudom, hogy jobb lenne, ha nem… De nem tehetjük meg! X régi bútordarab, kiemelt pénzzel. Az nem megy, hogy csak itt van, és nem dolgozik! Közvetíteni, ugye, tényleg jobb, ha nem közvetít, a szerkesztés meg – nála aztán főleg és végképp – szóba sem jöhet… Osszuk be műsorvezetőnek! Azt a nézők már úgyis megszokták. Igaz, mint mindig, összehord majd egy rakás sületlenséget, de mindenki azt úgysem veszi észre. Oké?” Oké, értettem. Ha valaki gyenge egy – dehogy egy, szinte minden! – területen, nem marad más, mint hogy a műsor frontembere, azaz műsorvezető legyen. Sajátos logika? Persze, de kit érdekel! „Nézők… esetleg…” – vetné közbe egy reménytelen kezdő, majd hamar megtanulja: Csak nem fogjuk még őket is figyelembe venni? Folytatása következik... Támogatott böngészők: Google Chrome, Mozilla Firefox, Safari. Copyright ©Kristóf Péter 2010
			Design by bfabry.